A Bonduelle kutatása szerint a hazai lakosság több mint 60 százaléka csak hetente vagy annál is kevesebbszer fogyaszt friss zöldséget, ehelyett sokkal inkább a pékárukat, húskészítményeket és tejtermékeket kedvelik. Ennek egyik oka, hogy a válaszadók 60 százaléka a tízórait, szintén 60 százaléka pedig az uzsonnát hagyja ki a napi étkezésekből, amelyek pont arra adnának lehetőséget, hogy zöldséget és gyümölcsöt fogyasszunk. Ehelyett ráadásul sokszor nassolunk: a megkérdezettek közel negyede fogyaszt minden nap édességet vagy chipset - írta a cég a felmérésre hivatkozva.
A zöldségekre a bevásárlásnál sem fordítanak nagy figyelmet a megkérdezettek. A hazai zöldségvásárlásra leginkább a kényelem jellemző: a válaszadók közel fele ott vesz zöldséget, ahol a többi élelmiszert is beszerzi, a zöldségek miatt nem fordít plusz energiát arra, hogy zöldségesnél vagy a piacon válogasson. Ennek értelmében a friss, konzerv vagy fagyasztott vitaminforrásokat elsősorban kisebb üzletekben, diszkontokban vagy hipermarketekben veszik meg.
Kapcsolódó
A Bonduelle kutatásának eredményeiből kiderül, hogy a zöldségeket legtöbben főzve, sütve, párolva vagy savanyúságként visszük be a szervezetünkbe, a nyersen bevitt vitaminforrások nagy része csupán a például szendvics mellé elfogyasztott paprika-paradicsom-uborka hármasból áll. A főtt zöldségek közül is leginkább a leveszöldségek, a krumpli és a rengeteg ételhez használt hagyma a népszerű, a sokszor elfeledett, rengeteg vitamint és rostot tartalmazó hüvelyesekből alig eszünk: a válaszadók kicsit több mint 40 százaléka fogyaszt belőlük valamilyen gyakorisággal.
A válaszadók fele ugyanakkor a kedvenc zöldségeit szezonon kívül is megveszi konzerv vagy fagyasztott formában, így ők a változatos vitaminbevitelt a téli időszakban is biztosítják - írta a cég a felmérésre hivatkozva.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az