Az államtitkár tájékoztatása szerint az Európai Bizottság korábban kifogásolhatónak, vitathatónak tartotta a 2013 júliusa óta alkalmazott díjak szintjét, számításuk módját és az uniós előírásoknak való megfelelésüket.
Az NFM az állásfoglalás megalapozott felülvizsgálata érdekében szakértői szintű egyeztetéseket folytatott a bizottsággal - emlékeztetett.
A tárca tavaly szeptember végén mutatta be a magyarországi útdíjszedési rendszer alapvető működését a Mobilitáspolitika és közlekedés Főigazgatóság (DG MOVE) munkatársainak. A fejlesztési minisztérium későbbi megbeszéléseken is képviselt álláspontja szerint Magyarország a vonatkozó uniós szabályozásban (Eurovignetta irányelv) foglaltak szerint határozta meg a díjakat.
Az egyeztetések eredményeként a Bizottság elfogadta, hogy a hazai, megtett úttal arányos díjszedési rendszerben kivetett útdíjak figyelembe veszik a közúti infrastruktúra karbantartásában az elmúlt évtizedben felhalmozódott lemaradást is. Az aggályok eloszlatását segítette, hogy a magyar jogrend az uniós szabályoknak történő megfelelés érdekében előírja az útdíj mértékének kétévente esedékes felülvizsgálatát.
A bizottság elismerte, hogy az egyes járművek közötti díjszintek arányainak megállapítására alkalmazott módszer összhangban van az Eurovignetta irányelv rendelkezéseivel - közölte Völner Pál.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál