Az EuroJackpot német üzemeltetője nemrég bejelentette, hogy 2014 októberétől három új országgal bővül a részt vevő országok köre, és Magyarország, Csehország és Szlovákia csatlakozásával már 17 országban lehet majd szelvény vásárolni - idézte a lap a Fortunaweb.hu honlapon olvasható információt.
A Szerencsejáték Zrt. a lapot arról tájékoztatta, hogy valóban zajlanak tárgyalások egy nemzetközi játékhoz való csatlakozásról, ennek kimenetele azonban számos tényező függvénye, így bővebb információt egyelőre nem tudnak adni.
Azt már korábban közölte az állami vállalat, hogy a törvényi környezet változásának és az időközben megszerzett információbiztonsági tanúsítványnak köszönhetően megnyílt számukra a lehetőség arra, hogy bekapcsolódjanak egy nemzetközi számsorsjáték szervezésébe.
(Képünk illusztráció.)
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn