A vasúti nyári menetrend hagyományosan augusztus utolsó hétvégéjéig tart, de az utószezonban is sűrűbb menetrenddel, nagyobb kapacitással és magasabb szolgáltatási színvonalat biztosítva közlekednek a vonatok Balatonhoz. A MÁV-Start szeptember végéig biztosítja a Balaton 24 és Balaton 72 elnevezésű kedvezményes napijegyeket is.
Az utószezonban a déli parton Budapest és a Balaton között minden nap óránként közlekednek gyorsvonatok a legfrekventáltabb településekre, míg a kisebb megállók sebesvonatokkal érhetőek el.
A Budapest-Siófok-Nagykanizsa illetve Budapest-Siófok-Keszthely között két-kétóránként járó gyorsvonatok mindegyikén közlekedik klímás InterCity kocsi, valamint Keszthelyig a menetrendben jelölt hat pár vonatban étkezőkocsi is lesz, és péntektől vasárnapig egy késő esti vonatpár is közlekedik majd Budapest és Keszthely között.
A gyorsvonatokon a bicikliket kerékpárhelyjeggyel lehet utaztatni, de hétköznapokon 2 pár, hétvégén pedig 7 pár sebesvonat közlekedik majd Budapest és a Balaton között Siófokig, Fonyódig vagy Balatonszentgyörgyig nagyobb kerékpáros férőhellyel, kerékpárhelyjegy váltása nélkül.
Hozzátették: a Kelet-Magyarországot a Balatonnal összekötő Aranyhíd, Ezüstpart és Aranypart expresszek, valamint a hétvégi Jégmadár sebesvonatok illetve a Bagolyvonatok nem közlekednek az utószezoni menetrend ideje alatt.
Az északi parton az utószezonban Budapest és Tapolca között minden nap kétóránként közlekednek a Kék Hullám sebesvonatok nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsival, kerékpárhelyjegy váltása nélkül.
Emellett Budapest és Balatonfüred között hétköznap 2 pár, hétvégén 5 pár Katica sebesvonat jár klímás, részben akadálymentes Desiro motorvonattal. Hétköznapokon Székesfehérvár és Balatonfüred között személyvonatok közlekednek a Katica vonatok pótlására. Szintén járnak majd péntek délután, illetve hétvégén Tekergő gyorsvonatok is Budapest és Tapolca között.
A vasúttársaság arról is tájékoztatott, hogy a balatonfenyvesi kisvasúton szeptember 5-én, szombaton nyílt napot tartanak.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el