Fodor Attila valótlannak nevezte a bezárásra ítélt Tesco-áruházak megvételéről a sajtóban megjelent híreket. Felhívta a figyelmet, hogy ezek egy több mint egy évvel ezelőtti nyilatkozaton alapulnak, a CBA elnöke ugyanis még tavaly januárban általánosságban megjegyezte: készen kell állni arra, hogy egy esetlegesen kivonuló egységet megvásárolhasson a cég, amennyiben azok valóban értéket jelentenek a CBA számára. Fodor Attila azonban hangsúlyozta: bármilyen újabb üzlet megvásárlását alapos vizsgálat előzi meg, és ez hosszabb folyamatot jelent.
A kommunikációs igazgató a vasárnapi zárva tartással kapcsolatban megismételte korábbi álláspontjukat: a CBA garantálja, egyetlen munkahely sem szűnik meg az intézkedés miatt a hálózatukban. "Fontos azt is megjegyezni, hogy a kereskedelem jelenleg munkaerőhiánnyal küzd, amit mi is tapasztalunk" - tette hozzá Fodor Attila.
A vasárnapi zárva tartással kapcsolatban Komoróczki István, a Coop üzletlánc szóvivője és Kujbus Tibor, a Reál Hungária Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója is úgy nyilatkozott az MTI-nek szerdán, hogy az intézkedés nem jár létszámcsökkenéssel, forgalomvisszaeséssel. Komoróczki István megjegyezte: a Coopnál korábban is sok üzlet volt zárva vasárnap, szerinte a más üzletláncoknál kieső forgalom áttevődik a hét többi napjára.
Kujbus Tibor, a Reál Hungária Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Dunántúlon, a fővárosban munkaerőhiánnyal küzdenek, folyamatosan vesznek fel munkavállalókat, az élelmiszer-kiskereskedelmben pedig összességében nem várható forgalomcsökkenés. A Reál-üzletek vevői vasárnap helyett más napokon vásárolnak be náluk, az üzletlánchoz tartozó 200 négyzetméter alatti családi jellegű boltok pedig vasárnap is nyitva lesznek - mondta Kujbus Tibor.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?