A Főtáv észak-budai fűtőművében felújítás folyik, ennek része a létesítmény kéményének rekonstrukciója, miután több mint 45 éves, 203 méter magas kémény (amely a főváros legmagasabb építménye is) betonszerkezetén ugyanis az utóbbi időkben megjelentek a betonkorrózió jelei - tájékoztatta a Telexet a távfűtő műveket is magában foglaló Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.
Az alsó, 50 méteres részen jelenleg az alapozó anyag felvitelét végzik, ami átmenetileg fehéres külsőt ad a homlokzatnak, írta a társaság. Az utolsó, záró réteg színe azonban hasonlóan szürke lesz, mint az eredeti betonfelület színe. A tervek szerint a felújított kéményt 2022 első negyedévében adják át.
A hatalmas óbudai távhőkémény 1999-ben már egészen közel került ahhoz, hogy két művész színesre fesse. Nagy Lantos Marianna és Nagy Lantos Balázs „Lépcső az új évezredbe” címet viselő festménye beterítette volna a kémény teljes, csaknem tízezer négyzetméteres felületét, ezzel bekerült volna a Guinness rekordok könyvébe.
Tarlós István akkori óbudai polgármester azonban vétót emelt az ügyben. Erre a művészek egy, a klasszikus épületábrázolás szempontjai alapján készült tervvel álltak elő, ám ez sem győzte meg a döntéshozókat, így maradt a szürke szín.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető