Azt írták, hogy a Buda-Cash gazdálkodásával kapcsolatban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csalás és a számvitel rendjének befektetési vállalkozás körében elkövetett megsértése bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomozott tizenegy emberrel szemben. Az ügyben keletkezett iratokat hétfőn vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek - tették hozzá.
A jegybank 2015. február 24-én jelentette be, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét, és felügyeleti biztosokat rendelt ki a tudomására jutott visszaélésgyanús esetek miatt. Az ügyben bűncselekmény gyanúja is felmerült, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) büntetőfeljelentést tett az illetékes rendőr-főkapitányságon. A brókercég tevékenységi engedélyét tavaly március 4-én visszavonta a jegybank, és kezdeményezte annak felszámolását.
Az MNB a Buda-Cash tulajdonosain keresztül szoros összefüggésbe hozható Dél-Dunántúli Regionális Bankcsoporthoz (DRB) tartozó négy bank engedélyét is visszavonta a múlt év márciusában, ezeknél szintén megindult a felszámolás.
A jegybank vizsgálata szerint a brókerház körülbelül 30 milliárd forinttal károsíthatta meg saját ügyfeleit, ezenfelül a DRB bankcsoporthoz tartozó hitelintézetek vagyonának egy részét is eltüntette, mintegy 60-65 milliárd forintnyi értékpapírral nem tud elszámolni a kisbankokkal szemben.
A Fővárosi Törvényszék 2015. március 11-én az ügyben három embert előzetes letartóztatásba helyezett.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem