2021-ig a társadalmi vállalkozások fejlődését további 10 milliárd forint visszatérítendő hitel is szolgálja.
A társadalmi vállalkozásokat támogató európai uniós támogatású PiacTárs projekt 2016 augusztusában indult, azóta több mint 500 nonprofit és civil szervezet, valamint szociális szövetkezet vett részt tanácsadásokon. Eddig több mint 1000 fejlesztési tervet értékeltek és 472 fejlesztési tervhez adtak ki minősítést - írták közleményükben.
Kapcsolódó
A programok célja, hogy a társadalmi vállalkozások eredményesen tudjanak részt venni az állami és a piaci szereplőkkel való együttműködésben és képesek legyenek az állami és EU-s támogatások mellett, illetve egyre inkább azok helyett piaci bevételekre is szert tenni, és ezáltal fenntarthatóan finanszírozni a tevékenységüket - írták.
A társadalmi vállalkozások olyan nonprofit vállalkozások, amelyek sok esetben nemzetstratégiailag is fontos célok érdekében tevékenykednek: hátrányos helyzetűeket, megváltozott munkaképességűek foglalkoztatnak, inaktív személyeket vezetnek be a munkaerőpiacra, részt vésznek a szociális ellátásban, vagy egyéb társadalmilag fontos célokért dolgoznak.
A társadalmi vállalkozások megerősítését Magyarországon az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Pénzügyminisztérium háttérintézményei, az állami IFKA és az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. által működtetett PiacTárs kiemelt projekt biztosítja - írta az MTI.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég