A közlemény szerint az interaktív műhelyek korábban már két éven át működtek, a mostani folytatásban a térség 14 oktatási-nevelési intézményéből több mint ezer gyermek vesz részt a következő huszonnégy hónapban.
A programok között szerepelnek témanapok, amelyek egyebek mellett a tájékozódásra, az érzékelésre, a földtörténetre vagy a logikára térnek ki. A középiskolások számára a központi téma a csapatépítés, a sport és egészség vagy a szenvedélybetegségek lesznek. Olyan foglalkozásokat is tartanak majd, amelyek a színház és a média világát mutatják be, de tábori foglalkozásokat is rendeznek a Szigetköz titkairól.
Kapcsolódó
A műhelyek célja, hogy a tananyagokra építve kihasználják a gyermekek körében annak a lehetőségét, hogy Mosonmagyaróváron működik egy interaktív természettudományi élményközpont, a Futura és egy multifunkciós közösségi kulturális központ, a Flesch-központ.
A másik program keretében létrehozzák a Ritmus-Tér-Varázs - Könnyűzenei Műhelyt, kialakítanak egy hangfelvételek rögzítésére is alkalmas stúdiót, emellett koncert-és próbatermet is létrehoznak.
Utóbbi helyszíneken az év szinte minden napján lehetőséget kapnak a fiatalok fellépésekre, bemutatkozásra, próbákra, egyéni, vagy csoportos produkciók számára. Mindezek mellett hangszereket is vásárolnak.
A cél egy olyan regionális könnyűzenei képző- és tehetséggondozási központ létrehozása, ami kiszolgálja a térségben is jelentkező keresletet. Ennek érdekében olyan csoportokkal, szervezetekkel, intézményekkel köt együttműködési megállapodást a Flesch-központ, amik használni fogják az eszközöket és a tereket - áll a közleményben.
A fotó forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn