Igaz, nem volt nehéz túlszárnyalni a tavalyi kihasználtságot, mivel az ország legjobb hatásfokú erőműje 2014 első és második negyedében alig üzemelt.
A gönyűi blokk kihasználtsága tavaly júniustól kezdett növekedni. Az erőmű így 2014-ben éves szinten 18,5 százalékos kihasználtságot ért el - mondta a lapnak Katona Zoltán, az E.On tulajdonában lévő energiatermelő egység ügyvezető igazgatója.
Tavaly a második félévben már a villamosenergia-árak is növekedni kezdtek, többek között amiatt, mert Szerbiában az áradások következtében több mint fél évre kiesett a termelésből a Nikola Tesla erőmű, ami Szerbia energia-előállításának mintegy felét biztosítaná. A jelentős hiányt főleg magyarországi importból fedezték.
Emellett az ukrajnai helyzet is inkább felfelé hajtotta az elektromos energia árát, hiszen az ottani széntüzelésű erőművek nem fértek hozzá a donyecki tüzelőanyaghoz, így Ukrajna szénimportra kényszerült.
Katona idén a tavalyinál alacsonyabb kihasználásra számít, mert szerinte nem valószínű, hogy az előző évi egyszeri események - mint amilyen a szerbiai árvíz volt - megismétlődnek - írta a Napi Gazdaság.
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás