A Tolna és Baranya megyében működő Hungária Takarék így már 40 kirendeltséget működtet, közel 30 ezer lakossági, ötezer vállalkozói bankszámlát vezet, és 60 önkormányzat pénzügyeit bonyolítja le - írták közleményükben.
Hangsúlyozták, hogy az egyesülés révén a szövetkezet saját tőkéje hétmilliárd forint lett, és közel 70 milliárd forint összegű vagyont kezel.
Kapcsolódó
A Zomba és Vidéke Takarékszövetkezet tíz kirendeltségéből egy szekszárdi fiók megszűnik, így kilenc kerül át a Hungária Takarék hálózatába, az átállás miatt a Hungária Takarék összes kirendeltsége hétfőn és kedden zárva tart - mondta Gáspár Csaba ügyvezető igazgató.
A takarék vezetője az idei év legfontosabb feladatának a megnövekedett szervezet korszerűsítését, az üzleti hatékonyság emelését, és a dél-dunántúli régió fejlesztését nevezte.
(Képünk illusztráció.)
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban