A szövetkezeti integrációról rendelkező törvény alapján ilyen esetben az MNB-nek vissza kell vonnia a kizárt takarékszövetkezet engedélyét. E ma közzétett határozat a jogszabályi előírás alapján 8 nap múlva válhat hatályossá.
Már átvették az irányítást a felügyeleti biztosok
A jegybank ezzel párhuzamosan július 4-től felügyeleti biztosok kirendeléséről is döntött, illetve a rendezett kártalanítás érdekében betét- és forráskifizetési tilalmat rendelt el. Az MNB egyúttal megtiltotta a takarékszövetkezetnek újabb kockázatvállalással járó ügyletek kötését, vagy hitel- és kölcsönszerződésben foglalt határidők meghosszabbítását. A felügyeleti biztosok ma átvették a szövetkezeti hitelintézet irányítását annak igazgatóságától, s gondoskodnak a megfelelő működésről.
Kifizetik a betéteseket
Az MNB engedély-visszavonó határozatának hatályossá válását követően az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetnél még meglévő likvid eszközök mértékéig a betétállományt állomány-átruházással a Takarékbank Zrt. veszi át, illetve igény esetén kifizeti a betéteseknek a szövetkezeti integrációs törvény alapján.
Az ezen felüli betétösszegeknél az OBA a jogszabályok adta határidőn belül akár 100 ezer eurós összeghatárig (több mint 30 millió forintig) kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket a hitelintézeti törvény alapján.
(Képünk illusztráció.)
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat