A gazdasági napilap cikke szerint a malmok a folyamatosan emelkedő búzaárak okozta költségnövekedéseket próbálják követni áraikkal. A malmi búza júliusi, 43 ezer forint körüli tonnánkénti induló ára ugyanis átlagosan körülbelül 15 ezer forinttal emelkedett, néhol pedig már eléri a 60 ezer forintot is - idézi lapszemléjében az MTI.
A megkérdezett malomipari vezetők között van, aki 10 százalék feletti áremelést lát szükségesnek. Abban pedig az összes iparági szereplő egyetért, hogy januárban - a minimálbéremelés és a dráguló villamos energia miatt - újabb lisztáremelés várható.
Kapcsolódó
Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint az áremelkedés hátterében az áll, hogy hosszú idő óta ebben a szezonban fordul elő először, hogy magasabb lesz a fogyasztás, mint amennyi a megtermelt búza. Átmenő készlet ugyan van a világpiacon, de a terméskiesés nagy volt Európában. Mint mondta, a drágulás végig fog menni a termékpályán, tehát a pékek is áremelésre kényszerülnek majd - olvasható a Világgazdaságban.
A kép forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is