A Getronics az alvállalkozókkal folytatandó további tárgyalásokra hivatkozva kérte a hosszabbítást, ugyanakkor vállalta, hogy a tervezett határidőre, július 1-jére kiépíti az e-útdíj-rendszert. Az NFM arra számít, hogy lesz szerződés, ha az mégsem jönne össze, akkor a később dönt a további folytatási lehetőségekről.
Az államtitkár lapunk kérdésére elmondta, hogy a közbeszerzési eljáráson nem hirdettek ki 2. helyezettet (amely esetleg a Getronics helyére léphetne), mivel nem érkezett több olyan ajánlat, amely belefért volna a rendelkezésre álló 42 milliárd forintos keretbe. (A Getronics 35 milliárdos ajánlattal nyert.) Így tehát nem tárgyalhatnak a szerződés teljesítéséről a szintén pályázó T-Systems Magyarország Zrt-vel.
Mint ismert, kedd éjfélig kellett volna lezárni a megtett úttal arányos díjfizetési rendszer kiépítésére kiírt elektronikus útdíj tendert, eddig volt lehetőség arra, hogy aláírják az egy hónapja győztesnek választott Getronics-szal a megbízási szerződést. Az aláírás azonban elmaradt - értesült korábban a hvg.hu minisztériumi forrásból. Ennek hátterében a cégnek az anyavállalatával, illetve a tervezett beszállítóival kapcsolatos problémái állhatnak.
Getronics azt vállalta, hogy július 1-jéig több mint 6800 kilométernyi úthálózaton kiépíti és üzembe helyezi a 3,5 tonnánál nehezebb gépjárművek e-útdíjazását lehetővé tevő infrastruktúrát. A múlt héten a T-Systems közleményben jelezte, hogy adott esetben kész a feladat megoldására.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket