Az azonosítónak köszönhetően vélhetően könnyebb lesz kézre keríteni azokat a fémtolvajokat, akik néhány tízezer forint reményében ellopják vagy megrongálják az Émász berendezéseit, vezetékeit, sokszor több milliós kárt okozva az áramszolgáltatónak. Az elmúlt két évben a kár értéke csaknem 300 millió forintot tett ki, a cég mintegy 200 esetben tett feljelentést. A lopások, rongálások száma tavaly tovább növekedett.
A fémtelepeken leadott vezetékek azonosítása eddig szinte lehetetlen volt, ezért döntött úgy az áramszolgáltató, hogy egyedi azonosítóval látja el a vezetékeket.
Az úgynevezett fémtörvény értelmében a hulladékátvevő telepeken dolgozóknak kötelességük felvenni a beadók adatait, az azonosítónak köszönhetően így könnyebben behatárolhatók az elkövetők.
Az eredményesebb felderítés érdekében az együttműködési megállapodás aláírói nem árulták el azt, hogy pontosan milyen azonosítóval látják el a vezetékeket.
Hangsúlyozták: több okból is fontos a bűnbandák felszámolása, hiszen a lopások súlyos következményekkel járhatnak a fogyasztókra, a szolgáltatóra, sőt az elkövetőre is, sok esetben ugyanis a felelőtlen tolvajok saját testi épségüket veszélyeztetve próbálnak meg egy-egy hálózati elemet eltulajdonítani. Volt már rá példa, hogy a lopási kísérlet halállal végződött.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy