A posztot korábban betöltő Adamecz Péter január 16-i hatállyal lemondott igazgatósági tagságáról és elnöki pozíciójáról. A társaság korábban azt közölte, Adamecz Péter megbízása a Polgári törvénykönyvről szóló törvény szerint az új vezető tisztségviselő megválasztásáig, ennek hiányában 2017. március 5-ig áll fenn, lemondása a két időpont közül a korábbin válik hatályossá.
A hallgatói hitelrendszert nonprofit elven működtető DK kizárólagos állami tulajdonban van. A DK fennállásának másfél évtizede alatt több mint 378 ezren részesültek diákhitelben, a kihelyezett hitelösszeg lassan eléri a 315 milliárd forintot - közölte decemberben a társaság.
Legolvasottabb
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében