A Palatinus strandnak az elmúlt 10 évben nem volt ilyen magas látogatószáma, mint augusztus 5-én, amikor több mint 8 ezren voltak.
Budapest turizmusa élénkítően hat a fürdők forgalmára, azonban az eredmény nemcsak a turistáknak, hanem a belföldi vendégeknek is köszönhető.
A látogatószám-emelkedés oka az is lehet, hogy a strandok és fürdők jegyárait szándékosan alacsonyan tartják annak érdekében, hogy a veszélyes bányatavak helyett többen válasszák a megfizethető és biztonságos fürdőket - tette hozzá Czinege.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy