A Magyar Közlönyben megjelent rendelet a 2012-es jogszabályt módosítja. Az eredeti rendelet alapján - pályázat útján - támogatás igényelhető az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény szerinti erdei vasút üzemeltetéséhez. A támogatás mértéke 1800 forint kilométerenként, egy pályázó legfeljebb 7,5 millió forint támogatásban részesülhet. Ezek az összegek most 1900, illetve 9 millió forintra emelkedtek.
Az igényelt támogatás összegét a nyilvános menetrendben meghirdetett járatok kilométerben megadott futásteljesítménye és az 1900 forint szorzata alapján kell megállapítani. A nyilvános menetrend szerint indított mentesítő járatok futásteljesítményét a támogatási összeg kiszámításánál szintén figyelembe kell venni. Viszont a "különvonat rendelés" megjelöléssel közlekedő járatokra támogatás nem adható.
Kapcsolódó
A múlt évi pályázati kiírásban a támogatás célja a nem a Magyar Államvasutak Zrt. és nem az erdőgazdasági zrt.-k által működtetett erdei vasutak üzemeltetésének támogatása.
A pályázat eredményéről nem található nyilvános forrás.
Képünk forrása: Napi.hu/Szász Péter
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok