Tavaly decemberben a turisztikai célú keskeny nyomtávú kisvasutak fejlesztésére a kormány 10 milliárd forintot hagyott jóvá a MÁV-nak, a legújabb kormányhatározatban ezt az összeget újraosztották, ezzel a fenntartó, üzemeltető erdészeteknek, önkormányzatoknak, a Győr-Sopron Ebenfurti Vasútnak (GYSEV) is biztosítanak lehetőséget - mondta tájékoztatóján Révész Máriusz az MTI tudósítása szerint.
A 10 milliárd forintból 6 milliárd forint jut az erdészeteknek, 1,4 milliárd forint a MÁV-nak, és 2,5 milliárd forint a többi fenntartó által üzemeltetett kisvasutaknak. A forrást a pályák megújítására, járműkorszerűsítésre, köztük prototípus kialakítására, illetve kisvasúti vonalhosszabbítás tervezésére lehet fordítani.
Kapcsolódó
Az elmúlt évtizedekben alig jutott forrás a kisvasutak karbantartására, a járművek elhasználódtak, beavatkozás nélkül 1-2 éven belül balesetveszélyessé válhatnának a kisvasutak, ezért döntött a kormány a 10 milliárd fejlesztési forrásról - mondta a kormánybiztos.
A kormánybiztos példaként említette, hogy első ütemben 2017-2018-ban megújulnak a MÁV gyermekvasúti, a GYSEV nagycenki, a lillafüredi, a gyöngyösi és a királyréti állami erdei vasutak, a kemencei erdei múzeumvasút, a debreceni Zsuzsi erdei vasút és a balatonfenyvesi gazdasági vasút pályája és járművei. A kisvasúti mozdonyok, vagonok prototípusainak fejlesztésére 700 millió forint ad a kormány.
Továbbtervezik a felcsúti kisvasutat is
A kormány döntött arról is, hogy elkészítteti a kisvasúti fejlesztésre vonatkozó terveket is. Megtervezik a balatonfenyvesi kisvasút Csisztafürdőig tartó szakaszát, a nagycenki kisvasút meghosszabbítását Fertődig, a kemencei és a királyréti vonal folytatását, illetve a Vál-völgyi kisvasút továbbvezetését Bicskéig, Lovasberényig, a lillafüredi pályarekonstrukciót, és elkészül a Nyíregyháza-Sóstó szakasz megvalósíthatósági tanulmánya. A tervek kidolgozása után dönt majd a kormány, legkorábban 2018 végén, a megtervezett fejlesztéséről, a munkák ütemezéséről - közölte a kormánybiztos.
A Vál-völgyi kisvasút meghosszabbításának tervezésére 240 millió forintot szánnának. Ha a tervek megvalósulnának, azzal a felcsúti kisvasút összekapcsolódna a jelentős idegenforgalmat lebonyolító velencei térséggel - mondta Révész Máriusz.
A turisztikai vonzerőt jelentő fejlesztésektől az utasszám további növekedését várják. A magyarországi 21 kisvasúton 2016-ban 1,38 millióan utaztak, ami az előző évhez képest 14,8 százalékos növekedés.
Nyitóképen a felcsúti vasútállomás, Vál-völgyi kisvasút, forrás: MTI Fotó/Máthé Zoltán
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val