A 4,1 milliárd forintos beruházás 1,8 milliárdos állami támogatással valósul meg a TDK Hungary Components Kft. szombathelyi üzemében - jelentett be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter decemberben. Az összegből több új gyártósort kíván telepíteni a cég, a már meglévőket pedig kapacitásbővítés céljából fejlesztik majd.
Passzív elektronikai alkatrészeket fogunk gyártani az új sorokon, elsősorban az autóipar számára. A beruházás lehetőséget ad arra, hogy a vállalat a már jelenleg is mintegy 10 ezer cikkszámot felölelő termékpalettáját tovább bővítse: a hibrid és elektromos autók piacán erősíti piaci pozícióit. A cég két nagy üzletágba sorolható termékcsoportban értékesíti termékeit: mind az induktivitás üzletág, mind pedig a kondenzátor üzletág érintett a beruházásban. - mondta Takács Balázs, a TDK Hungary Components Kft. ügyvezető igazgatója a Napi.hu-nak.
A vezető elmondása szerint a fejlesztés már elkezdődött, és 2021 közepéig minden új, illetve bővített gyártósor üzemkész lesz. A projekt részeként a TDK vállalta a jelenlegi munkahelyei megtartása. A cég a szombathelyi elektronikai alkatrészgyártó üzemében jelenleg 2126 főt foglalkoztat.
A pandémia a TDK-t is sújtotta
A cégvezető lapunknak elmondta, hogy nekik is meggyűlt a bajuk a koronavírus-járvánnyal. Ezen időszakban a legfontosabb feladatuknak a munkatársaik és családjaik egészségének megóvását tekintették. Több megelőző intézkedést vezettek be, de ennek ellenére is megjelent a fertőzés a cégen belül. Gyors reagálással sikerült kordában tartaniuk a vírust, így a vállalaton belül nem történt továbbfertőződés. A megbetegedések száma a munkatársak körében jelenleg már csökkenő tendenciát mutat.
A fertőzésveszély kiküszöbölése és a megbetegedések számának kordában tartása mellett a munkahelyek biztonsága is elsődleges volt. A munkahelyek megőrzése érdekében mi is bevezettük a csökkentett munkaidő intézményét. Igénybe vettük a kormányzat csökkentett munkaidős Nagyvállalati Munkahely-megtartó Programját. Mindebben nagyon fontos szerepet játszott az üzemi tanács messzemenőkig támogató hozzáállása és munkatársaink fegyelmezett együttműködése. Ezek nélkül nem sikerült volna ilyen hatékonysággal túljutnunk azokon a nehézségeken, amelyek elé ez az év állított minket. - tájékoztatta hírportálunknak Takács Balázs.
Az igazgató szerint a nyár végétől folyamatosan stabilizálódó piaci körülmények között dolgozhatnak. A megrendelés-állományuk folyamatosan nő. Jelenleg elsősorban a hibrid- és elektromos autók piacán erősödnek, és ezt szolgálja a decemberben bejelentett 4,1 milliárd forintos beruházásuk is.
Az Opten.hu legújabb adatai szerint a szombathelyi TDK Hungary Components Kft. nettó árbevétel 2019-ben 74 milliárd forint volt, adózás előtti eredménye pedig mínusz 3,5 milliárd. A cég 2020 októberében 2257 főt foglalkoztatott.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki