A sajóbábonyi Kischemicals fejlesztésére több mint 11 milliárd forintot fordítanak, amihez a kormány 4,4 milliárddal járul hozzá. A társaság 7 ezer tonnával a duplájára növeli a növényvédő szerek és egyéb vegyipari termékek gyártását. A beruházással emellett 30 új munkahely létesül, így a cégnél több mint kétszázan dolgozhatnak majd. A sajóbábonyi gyárban olyan termékeket fognak gyártanak, amelyek ebben az iparágban a legmodernebbnek számítanak. A készítmények 98 százalékát főleg Európán kívüli piacokra exportálják - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás múlt havi átadóján.
A Kischemicals elsősorban az Európai Unióban, az Egyesült Államokban, Törökországban, a Dél-Afrikai Köztársaságban, Ausztráliában, Japánban és Indonéziában értékesíti termékeit. A telephely megnyitása óta a vállalat a vevők igényeihez mérten többször bővítette termelőkapacitását, valamint kiépített egy új, szuperaktív gyomirtó alapanyag gyártósort is.
A cég 2008-ban kezdte meg működését, majd egy dinamikus fejlődést követően 2015-ben érkeztünk el egy nagy mérföldkőhöz, amikor indiai, szakmai, családi befektetők megvásárolták a 70 százalékát a vállalatnak. (...) Az első pár évben a hatékonyságunk növelésével és az ehhez szükséges kulcsemberek megkeresésével és integrálásával foglalkoztunk, majd az elmúlt 2-3 évben léptük meg a már korábban megálmodott kapacitásbővítést. (...) Bízom benne, hogy a mostani 7000 tonnás kapacitásnövelés és az, hogy a világ különböző területein meg tudunk jelenni több termékünkkel, csak a kezdetei annak, amibe belevágtunk - mondta Orovecz Olivér, a Kischemicals ügyvezető igazgatója.
A beszámolók szerint a közel 7 000 tonnás bővüléssel a vállalat árbevétele várhatóan háromszorosára nő, valamint az automatizált gépsorok miatt a hatékonyság is jelentősen növekedni fog. A fejlesztés során újabb foszgén alapanyagra épülő technológiát honosítanak meg.
A jelenlegi beruházás három termékcsaládra vonatkozik, amelyeket házon belül fejlesztettünk ki. A belső fejlesztési folyamatunk azonban még sok új termékről szól, amelyekről folyamatosan egyeztetünk partnereinkkel. A menedzsment és az indiai tulajdonos elképzelése az, hogy a Kischemicals hatalmas erővé váljon a vegyiparban és a növényvédő szerek területén - ismertette a terveket Gaurav Jagdish Astik, a Kischemicals igazgatója a társaság sajóbábonyi telephelyén.
Az Opten.hu legfrissebb, 2019-es adatai szerint a Kischemicals Kft nettó árbevétele közel 8,8 milliárd forint volt, ami 3,9 százalékos növekedés az előző évhez képest. Adózás előtti eredménye pedig több mint 900 millióra rúgott, ami megközelítőleg 44 százalékos emelkedést jelent egyetlen év alatt. Alkalmazotti létszám a 2020 októberét megelőző 5 évben 144-ről 187 főre változott.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Egy olyan játszmába kezdett Magyarország, amely mindent megváltoztathat

A GPS csodákra képes, nem akármilyen kiskaput kaphatnak a gyorshajtók

Döntött a Fitch: kimondták az ítéletet az EU-ról

500-600 ezres a kezdő bér, ráadásul egy éven belül 30 százalékkal emelkedhet a gépészmérnökök fizetése

Itt az országos gimnáziumi rangsor, lehet böngészni

A kínaiak kezébe kerülhet a magyarok egyik kedvenc áruházlánca

Csőd után kivonulás: nem tudjuk, innentől mibe rakják a magyarok a töltött káposztát

Trump odacsap? – Elképesztő szankciók jönnek, ha nem állnak le az oroszok

Ennyit keresnek az állatorvosok – videó
