A szerződés módosítását az ajánlatkérő MTVA közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A tendert a 6x6 Taxi Kft. 2017 márciusában nyerte el 30 hónapra. A szerződés 2019. augusztus 21. napjáig tartó, az MTVA taxi jellegű személyszállításaihoz kapcsolódó fuvarszervezési szolgáltatás biztosítására szólt, napi 24 órás folyamatos rendelkezésre állással. A személyszállítási igények jellemzően Budapest területén és a főváros közigazgatási határától számított 50 kilométeres körzetben merülnek fel, esetenként azonban előállhat ennél távolabbi, vidéki utazásokra való igény is - áll a közleményben. Az 500 millió forintos keretszerződés a megkötésétől 2019. augusztus 21. napjáig tartó határozott időtartamra szólt, de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig tartott (amelyik esemény hamarabb bekövetkezik).
A most megjelent közlemény részletezi a szerződés eddigi módosításait. Az MTVA 2019. március 18-án egyoldalúan meghosszabbította azt 5 hónappal, majd 2019. augusztus 16-án december 21-ig, illetve az lefolytatandó új közbeszerzési eljárás eredményeképp kötött szerződés hatályba lépésének napjáig tolta ki a szerződés hatályát. Tekintettel az új közbeszerzési eljárás elhúzódására, a felek 2019. december 20-án ez év február 28-ig hosszabbították a szerződést, de az új közbeszerzés tovább húzódott, ezért ez a dátum március 9-re módosult. Ezen a napon a szerződés határozatlan időtartamúvá vált azzal, hogy az MTVA azt egyoldalú nyilatkozatával 3 munkanapos felmondási határidővel megszüntetheti. Az elhúzódás miatt lett a keret 549,5 millió forint.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt