A 80,5 kilométer hosszú, Cirkovcet a magyar határ melletti Pince településsel összekötő nagyfeszültségű távvezeték 2021 első felére készül el, 120-130 millió euróba kerül, amit részben az Európai Unió finanszíroz, és mintegy 1,2 kilométer szakaszon horvát területen halad át.
Erről még januárban írt alá keretszerződést az ELES d.o.o. Szlovén Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító és a HOPS d.o.o. Horvát Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító vállalat. Az ELES és a HOPS megosztja a potenciális nyereséget a Szlovénia és Magyarország közötti kapacitáskereskedelemből származó bevételéből, amely mivel 80,5 kilométer szakaszról van szó, Horvátország területén keresztül pedig mindössze 1,2 kilométer szakasz halad át, legfeljebb az összbevétel 1,5 százalék lehet - írták a lapok.
Kapcsolódó
A korábbi tervek szerint a nagyfeszültségű távvezeték teljesen szlovén területen épült volna meg, és a muravidéki Gyertyános (Gaberje) település mellett haladt volna el, ezért a helyiek tiltakoztak ellene - írta az MTI.
Szlovéniának jelenleg csak Magyarországgal nincs közvetlen határkeresztező távvezeték-kapcsolata. Horvátország és Magyarország között még 2006-ban megépült az összeköttetés.
Az energiaügynökség szerint a beruházásnak jelentős szerepe lesz az európai uniós belső villamosenergia-piac megvalósulásában, és a régiós villamosenergia-piacok nagyobb fokú integrációjában. A szlovén energiaügynökség az ELES-nek átnyújtott dokumentációjában jelzi, hogy még kérelmezni kell az építési engedélyt.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat