A felfokozott várakozásokkal ellentétben, nyugodt légkörben zárult a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tagozatainak küldöttválasztása - a szervezet tájékoztatása szerint.
Ezen a héten a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata, a Gazdasági Szolgáltatások Tagozata, a Kereskedelmi Tagozat, valamint az Ipari Tagozat összesen huszonhat osztályának tagvállalatai döntöttek a szervezet 110 küldöttjéről. A szavazáson résztvevő cégvezetők közel 1200 fővárosi cég képviseletében szavaztak, közülük ezren a jelenlegi elnököt és a vezetőség által állított jelöltlistát támogatták.
Kapcsolódó
A másik jelölt Nagy Elek nem kapott jelölést az elnökválasztásra, és küldöttként sem szavazták meg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tagvállalatának képviselői. A négyévente esedékes felmenő rendszerű tisztújítás a tagozatvezetők és az elnökség megválasztásával folytatódik.
A március 11-én esedékes elnökválasztásra a küldöttek kizárólag Szatmáry Kristófot, a kamara jelenlegi elnökét jelölték.
Szatmáry Kristóf, a BKIK jelenlegi elnöke ezzel kapcsolatban elmondta, bízik abban, hogy a választások ugyanebben a nyugodt légkörben folytatódhatnak. Az elmúlt héten a választást megelőző furcsa körülményekre, és a kamarai vezetésben jelen levő személyi-családi kapcsolatokra utaltunk cikkünkben. A választás a jövő héten folytatódik, amikor a kamarai tagozatok vezetőinek személyéről döntenek, a teljes folyamat pedig március 11-én zárul a BKIK elnökségének megválasztásával.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Eltűnt a Balaton ikonikus pontja: a földdel tették egyenlővé