Az első, északi szakasz munkálatai 2017 őszén kezdődtek az Újpest-központ és a Lehel tér között. Az utasok ezen a szakaszon 2019 márciusában vehették birtokba a vonalat.
A második fázis, vagyis a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest közötti állomások korszerűsítése tavaly tavasszal vette kezdetét, a déli szakasz rekonstrukciójával párhuzamosan pedig 2020 tavaszán elkezdődött a belvárosi állomások felújítása is. A Ferenciek tere és az Arany János utcai megállókat már teljes mértékben munkaterületként kezelik március eleje óta, így ott jelenleg nem áll meg a metró. További három megállóban is dolgoznak már. A tervek szerint az M3-as metró novemberig még jár a szakaszon, bár két hét múlva két újabb állomást (Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák) ideiglenesen lezárnak.
A SWIETELSKY munkatársai a munkálatok keretében a fővárosi Arany János utcai megállóban már két mozgólépcsőt teljesen elbontottak. A Deák téren pedig a mai Akvárium helyére tervezett egykori Nemzeti Színház felvonóaknáit is felhasználják a metrófelújításhoz: itt a bányászati munkával zajló építkezés szintén megkezdődött.
Az Arany János utcai megállóban a falakat, valamint a többi burkolatot bontják és hulladékot termelnek ki. Ez jelentős részben a a metróalagúton keresztül, a síneken jut el a dél-pesti Kőér utcai remízben a felszínre. Itt két régi mozgólépcső bontása már véget ért, az új mozgólépcsők, valamint a ferdepályás lift segédszerkezeteinek kialakítása a következő lépés SWIETELSKY szakemberei számára.
A felszíni épületben a belső falakat már elbontották, jelenleg pedig az aljzatbetont távolítják el.

Az ideiglenes energiaellátás kiépítése és a segédtranszformátorok felszerelése is fontos feladat jelenleg az Arany János utcában, emellett hétvégente folyamatosan zajlik a peronszinti álmennyezet bontása.

A Ferenciek terén található állomásnál szintén jó ütemben halad a mozgólépcsők leszerelése: május második felében a SWIETELSKY szakemberei a háromból a második munkálatainak a végéhez értek. Bontják a peron kőburkolatát is, valamint az üzemi terekben, a falakat, a falburkolatokat, a födémeket és az álmennyezeteket.
Ezen a helyszínen különösen fontos a kábelazonosítás (ez a feladat nemcsak ezen az állomáson zajlik). A mintegy 40 éves, többszörösen átépített, több mint 30 különböző rendszer - néhol használaton kívüli - kábeleit beazonosítani egyáltalán nem triviális munka: a metró elektromos rendszerei ugyanis egy rendkívül összetett hálózatot tesznek ki.

Ennek a mintegy 40 éve befejezett építkezés során lefektetett részei ugyanúgy használatban vannak, mint az a modern háttérinfrastuktúra, amely a hármas metró automatizált irányításáért felel, illetve kereskedelmi feladatokat (például a mobilhálózatok föld alatti működtetése) is ellát, további szolgáltatásokkal együtt.
A munkálatok keretében a kábelhálózatok terveit egységesíteni kell, illetve feltárni, hogy melyek azok a kábelek a helyszínen, amelyeket már egyáltalán nem használnak. Ehhez általános audit szükséges, amely hosszabb ideje folyamatban van.
Több más feladat mellett itt még a főszellőzőben is dolgoznak a szakemberek: próbainjektálásokat, illetve a hangcsillapítók és a gépalapok eltávolítását végzik.

A Deák Ferenc téri állomásnál a szomszédos Erzsébet térre egykor tervezett Nemzeti Színház 1996-ban elkezdett kiépítésű alapozását és felvonóaknákat felhasználják a felújításánál/átépítésnél. Ezeket már feltárták és fel is fogják majd használni az akadálymentes közlekedés kialakításához. Időközben megépült egy lépcsőtorony is, amelyet folyamatosan hosszabbítanak, ez biztosítja majd a lejutást.
A Semmelweis Klinikák állomásnál és a Corvin negyed állomásnál is dolgoznak a SWIETELSKY munkatársai, ezeken a helyszíneken már befejezték a közműkiváltásokat. A munkálatok itt július 11-én kezdődnek, a metrószerelvények pedig ettől az időponttól kezdve megállás nélkül haladnak át a megállókon.

A hármas metró harmadik - középső - szakaszát a felújítás érdekében a tervek szerint idén novemberben zárják le, ekkortól kezdve a Nyugati pályaudvar és a Semmelweis Klinikák közötti megállókban nem lehet majd használni a felszín alatti közlekedést.
A cikk megjelenését a SWIETELSKY Magyarország Kft. támogatta.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el


