Már az év elején lehetett tudni, hogy a nemzetközi befektetők komoly fantáziát látnknak a magyar csapatban. Ennek most már egy 1 millió eurós befektetéssel nyomatékot is adtak. Az elektromosautó-flották számára útvonaltervezőt fejlesztő Volteum kezdetben az egyéni elektromos közlekedésre fókuszált, de továbbfejlesztette az algoritmusait, és most már az elektromosjármű-flották optimalizálása a fő profilja. Mivel a cégek nagy része még csak most kezdi el beszerezni első elektromos járműveit, így
tapasztalatok hiányában nehezen tudják megtervezni az optimális flottaösszetételt, útvonalat és üzemeltetést. A Volteum ezt a bizonytalanságot hivatott csökkenteni.
A Start it @K&H inkubátorban, majd a nemzetközi Techstars programban fejlődő startup cég a kockázati tőkealapok mellett nagy autóipari angyalbefektetőket is meghódított; a négy intézményi befektető és nyolc angyalbefektető nagyjából félmilliárd forint értékű támogatást nyújt a startup nemzetközi növekedéséhez, amely első körben 120 ezer dolláros befektetést kapott.
A négy fiatal mérnök által fejlesztett szoftver hiánypótló megoldással a fogyasztási adatok alapján pontos információt ad az elektromos járművek akkumulátorának töltöttségi szintjéről, illetve
a töltőpontok és a töltési idő kiszámításával optimális útvonalat tervez a jármű számára. Ezzel pedig biztonságossá teszi és drasztikusan leegyszerűsíti az elektromos járművek használatát
- írták.
Ismertetésük szerint a mostani tőkebevonással a csapat célja, hogy a plug-in hibrideket is bevonja a rendszerbe, és az alkalmazás által kínált funkciókat tovább bővítse a flottaoperátorok számára. Emellett Európa után hamarosan az Egyesült Államok és Kanada területére is elérhetővé teszik az útvonaltervezést, illetve a csomagszállítási piacra fókuszálnak.
A Start it @K&H 2017-ben indult program a legnagyobb vállalati inkubátorként segíti a startupokat, iparágtól függetlenül. Az elmúlt öt évben 90, korai fázisban lévő startupot segített a piacra lépésben vagy a szintlépésben és 7 milliárd forint összegű tőke bevonásában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az