A Sörszövetség tavalyi évre vonatkozó értékelése a Magyarországon vezető öt sörgyártó - a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., a Carlsberg Hungary Kft. és a Pécsi Sörfőzde Zrt. - adatközlésével valósult meg - írja az MTI.
A prémium és szuper prémium sörök eladásának növekedése robbanásszerű volt, addig a középkategóriás termékek eladása csekély mértékben, mintegy 1 százalékkal csökkent, a gazdaságos, saját márkás sörök piacának szűkülése tovább gyorsult. Utóbbi termékek piacára a vezető gyártók tavaly már 8 százalékkal kevesebbet szállítottak.
Kapcsolódó
Az ízesített sörök 317 ezer hektoliterre nőtt forgalma 5 százalékos bővülésnek felel meg, az alkoholmentes szegmens értékesítése újabb csúcsot döntött, a kategória mérete 116 ezer hektoliterre nőtt tavaly - írták.
Kitértek arra is, hogy a szövetség tevékenysége kiterjed a sörkultúra és a minőségi sör népszerűsítésére is. Tavaly folytatódott a szervezet "Sör mi több" nevű kezdeményezése, amely többek között a minőségi sörnek a magyar gasztronómiában betöltött tradicionális szerepét, a csapolt sör és a hozzá tartozó vendéglátás fejlődését kívánja erősíteni. A 2014-ben kezdődött munkának köszönhetően megállt a csapolt sör piaci részesedésének csökkenése, ez a kategória tavaly már stabilan 10 százalékot képviselt a szövetség tagvállalatai által értékesített sör mennyiségéből, forgalma 2018-ban 3,6 százalékkal nőtt.
Az öt vállalat általános forgalmi adó (áfa) befizetései 2017-hez képest közel 14 százalékkal nőttek tavaly és meghaladták a 30,5 milliárd forintot. A magyar sörgyárak 2018-ban is növekvő mértékben vették ki a részüket a közteherviselésből, összes adó- és járulékbefizetései meghaladták a 80 milliárd forintot. A költségvetési befizetéseken túl a szövetség tagvállalatai több százmillió forintot költenek önkéntesen is fenntarthatósági programokra, mint például az újratölthető üvegek széleskörű használatára, valamint az alumínium doboz csomagolások visszagyűjtésére és újrahasznosítására - közölte a szövetség.
A Magyar Sörgyártók Szövetségét, azaz a vezető hazai sörgyártók érdekképviseleti szervezetét 1992-ben alapították. A MSSZ tagja a brüsszeli székhelyű Európai Sörgyártók Szövetségének (Brewers of Europe).
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon