A csapolt sörök általános forgalmi adójának csökkentése kapcsán Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez fordult a Kraft Sör Egyesület - tudta meg a napilap.
A szervezet arra kéri a tárcavezetőt, hogy támogassa a hazai sörfőzők és sörgyártók által előállított csapolt sörök áfájának mérséklését 2018. január 1-jétől. Az éttermi fogyasztás forgalmi adója 27-ről idén 18 százalékra csökkent, jövőre pedig 5 százalékra mérséklődik, ehhez a kedvezményezetti körhöz szeretnének csatlakozni a sörösök. Ugyanebben a témában márciusban már a Magyar Sörgyártók Szövetsége (MSSZ) és a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete (KSE) közösen érvelt Varga Mihálynak, a Kraft Sör Egyesület (a szervezet azon kisüzemi sörfőzdéket képviseli, amelyek a legmodernebb technológiákkal főzik a sört) belépésével pedig teljessé vált az összefogás.
Kapcsolódó
A csapolt sör áfacsökkentése közös érdek, növelné a vendéglátók és a sörfőzdék mozgásterét is, a többletet pedig technológia- és termékfejlesztésre, innovációra lehetne fordítani - mondta a Világgazdaságnak Dudok Ádám, a Sörműves Kft. (Horizont) ügyvezetője, a Kraft Sör Egyesület elnökségi tagja.
A csapolt sörök nagy részét itthon gyártják, nagy szaktudást és vendéglátóhelyi hozzáadott szolgáltatást igényel a hordós sör. A kedvezményes forgalmi adó nagyobb mozgásteret teremtene a vendéglátásban az oly sokszor emlegetett bérfejlesztésre, ezáltal biztosítva a szakképzett munkaerőt és magas szolgáltatási színvonalat - mondta Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.
Címlapkép forrása. Napi.hu/Szabó Dániel
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Hét fantasztikus világörökségi emlék került veszélybe
