A Szamos Miklós érdekeltségébe tartozó Ruszwurm és a Korona Cukrászda bérleti szerződéseit még 2015-ben mondta fel a Nagy Gábor Tamás által vezetett önkormányzat. Szamos Miklós ezt megtámadta, a volt polgármester ezért peres eljárást indított 2019-ben - számolt be az ügyről a hvg.hu.
A Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, V. Naszályi Márta a Facebookon most felidézte, hogy 2020 elején Szamos Miklóssal egyetértésben kezdeményezték a per szüneteltetését, a polgármester pedig olyan egyezségre tett javaslatot, hogy mindkét cukrászda jogszerűen tovább működhessen, bérelhesse az ingatlanokat.
Szamos Miklós a megállapodás tervezetét az utolsó pillanatban végül nem fogadta el, álláspontjuk szerint ugyanis a Ruszwurm cukrászdára nem bérleti joga van a Szamos családnak, hanem tulajdonjoga.
Az elsőfokú bíróság minden kérdésben az I. kerületi önkormányzatnak adott igazat, egy eljárásban pedig másodfokon is. A bíróság megállapította, hogy a bérleti jogviszonyok megszűntek, az önkormányzatot jogosan illeti meg százmillió forintos nagyságrendű használati díj.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az