A gazdasági napilap cikke szerint a magasabb árak megjelentek a feldolgozói átadási, majd a fogyasztói árakban is, de a jelenlegi árszint még mindig csak részben fedezi a feldolgozók költségeinek növekedését - idézi lapszemléjében az MTI.
Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója szerint a nemzetközi piaci helyzet, a várhatóan folytatódó nyerstejár-emelkedés és a forint-euró árfolyam változása is a fogyasztói árak további emelkedésének irányába hat.
Kapcsolódó
A hazai nyers tej felvásárlási árának emelkedése megjelent a főbb tejtermékek feldolgozói átadási árában is: a túró, valamint a savanyított tejtermékek 6, a tejföl 4,5, a vaj pedig közel 4 százalékkal drágult. Ugyancsak 4 százalék körüli növekedésen van túl a fogyasztói tej feldolgozói átadási ára, kivéve a 2,8 százalék zsírtartalmú UHT-tejet, amelynek jellemzően stagnált az ára.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég