Ahhoz képest, hogy a magyar energetika hosszú évekig lebegett a kapacitásbővítés-mentes állapotában, meglehetősen jelentős változást hoztak az utóbbi években megjelent napelemes erőművek. Miközben a 0,5-20 (illetve: újabban majd az akár 50) MW teljesítményre képes termelőegységek terjedésének nincs különösebb akadálya, azt is látni kell, hogy a magyarországi háztáji napelemes potenciál gyakorlatilag egy Mátrai Erőmű méretű blokk termelési csúcsához mérhető.
Akkor is, ha "nem süt mindig a nap", ha az energiatárolás kérdésének megoldása még előttünk (és a világ előtt áll), mert a napelem viszont, cserébe: klímabarát, megújuló energiás technológia.
Ahogyan a tavalyi évben, most is érdemes időnként ránézni a magyar villamos energia rendszer irányítójának (Mavir) honlapjára, ahol negyedórás frissítéssel hivatalos adatközlés is zajlik - arról, hogyan, mennyit is termelnek a hazai erőművek. Innen volt tudható, hogy tavaly egymás után íródtak felül a rekodok a tavaszi 600 megawattos (MW) csúcsteljesítménytől a nyárvégi 900 MW feletti szintig eljutva - és ez a tendencia 2021-re sem változott. Már két hete is született egy kisebb termelési rekord, akkor a 1070 MW-os csúcsig ugrott fel a mutató; de a múlt héten - a magyar energiatermelés történetében először - már 1100 MW fölé is benézett a termelés.
Kapcsolódó
Hogy aztán március 7-én, vasárnap délben (12.30-kor) ezt is átadja a történelemnek, mivel a pillanatnyi termelési érték elérte a 1209,5 MW-ot. Mindez azért is említésre méltó csúcs, mert ezzel a hazai áramtermelésnek mintegy 28 százalékát képes volt lefedni. Mindeközben a fosszilis erőművek (a földgáz tüzelésűek, illetve a szenes Mátrai Erőmű) összesen 845 MW-tal dolgoztak, így a termelésnek mintegy ötödét fedezték.

Ahogyan pedig azt a március 8-án. 13 órakor mért adatok mutatják (az utolsó sárga tüske az ábra jobb szélén): ma jó eséllyel újabb rekorddöntésre kerül sor.
A március elejei napsütésről sok mindent lehet mondani, de azt biztosan nem, hogy ennek intenzitása jelentené az éves csúcs közeli szinteket. Amiből az is következik, hogy néhány hónap múlva, amikor Pakson az egyik nukleáris reaktornak tervezett vagy nem tervezett karbantartásra lesz szüksége, a napelemes potenciál időlegesen "pariba kerülhet" a teljes Paksi Atomerőművel.
Ráadásul e számításba nem kerülnek bele a háztáji, lakóházak tetejére telepített, kertjében installált háztartási kiserőművek, melyek a Mavir vezérigazgatója szerint már mintegy 600 MW termelési potenciállal üzemelnek.
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére