A PSFN Kft. honlapján megjelent tájékoztató szerint a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja (QA) korábban közölte: július 13-tól megkezdődött a Befektető-védelmi Alapot (Beva) terhelő kártalanítási rész kifizetése. A Beva maximum 20 000 euróig (mintegy 6 millió forintig) kártalanítja a Quaestor károsult befektetőit. A kártalanításra kizárólag azok jogosultak, akik "meg nem keletkeztetett Quaestor kötvénnyel" rendelkeznek, vagyis, akiknek a kötvényét a felszámolás alatt álló Quaestor nem tudja kiadni.
A közlemény szerint az ügyfélvagyon átvizsgálásakor kötvénysorozatonként egyértelműen megállapítható volt a befektetők értékpapírszámláján nyilvántartott összes Quaestor kötvény darabszáma és a KELER központi értékpapír nyilvántartása alapján a rendelkezésre álló Quaestor kötvények összmennyisége.
A PSFN közleményében kitérnek arra: a QÉP által vezetett egyedi értékpapírszámlákon nem különíthetőek el egymástól az úgynevezett meg nem keletkeztetett, azaz hiányzó kötvények, és a QÉP KELER-nél vezetett számláján rendelkezésre álló, azaz valós kötvények. Az sem állapítható meg teljes bizonyossággal, hogy egy-egy befektető egy-egy tranzakció során valós kötvényt vásárolt-e.
Mindezekre tekintettel kizárólag úgy lehetett az egyes ügyfelekre nézve a valós és a hiányzó kötvények mennyiségét megállapítani, hogy kötvénysorozatonként meghatároztak egy arányszámot a KELER nyilvántartásában szereplő valós kötvények darabszámának és az ügyfélnyilvántartásokban lévő összes kötvény darabszámának figyelembe vételével.
Az egyes ügyfelek esetében ezt az arányszámot alapul véve határozták meg a QÉP által vezetett értékpapírszámlán nyilvántartott kötvénymennyiségből a meglévő, valós kötvények számát, valamint a hiányzó kötvények mennyiségét. (A PSFN honlapján lévő tájékoztató tartalmazza az egyes kötvénysorozatoknál a valós és hiányzó kötvények így meghatározott arányszámát.)
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy