A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán jelentette be, hogy áprilisi ellenőrzésén a Fővám téri Nagyvásárcsarnok egyik húsboltjában hamis "Pick csemege szalámit" találtak a munkatársai, és ezt valójában egy albertirsai székhelyű cég gyártotta.
A Pick Szeged Zrt. évek óta nem gyártja az adott termék rúd kiszerelését. A hamisított termék forgalmazójával szemben eljárás indult. A több mint 150 éves szakértelemmel bíró, a magyarok hétköznapjait a mai napig nagyban meghatározó márka az eset kapcsán is szeretné felhívni a figyelmet a termékhamisítás veszélyeire, a szellemi jogok védelmére és a fogyasztói tudatosság fontosságára.
Ha egy termék megjelenése, csomagolása vagy annak minősége, ára, esetleg értékesítési helye eltér a megszokottól, az már önmagában gyanakvásra adhat okot, és érdemes alaposabban elolvasni a csomagoláson fellelhető kiegészítő információkat – figyelmezteti a vásárlókat Haluska Adrienn, a Pick Szeged Zrt. fejlesztési és minőségirányítási igazgatója.
„Ha bizonytalanok vagyunk a termék eredetiségében, inkább ne vegyük meg! Ilyen esetekben az egészségünket is kockára tehetjük, hiszen a termék eredete, gyártási körülményei ismeretlenek, legtöbb esetben nem is felelnek meg az előírt higiéniai feltételeknek, jogszabályoknak.”
Az eredeti termékekről itt talál leírást.
Az elmúlt évtizedekben több alkalommal próbálkoztak már (sikertelenül) a Pick szalámikhoz hasonló, fogyasztókat megtévesztő megjelenésű szalámik forgalomba hozatalával, de ezek ellen minden esetben azonnal fellépett a gyártó, és végül minden jogvita a Pick számára kedvező eredménnyel zárult - írja a cég közleményében.
Hatalmas kincs van a kezünkben, hiszen a Pick egy olyan márka, amely országimázsunk része, hivatalos hungarikum, és amit érthető módon sokan és sokféleképpen próbáltak már utánozni – mondta el Szokolai Júlia, stratégiai és marketing vezető. A Pick Szeged Zrt. mindent megtesz és határozottan fellép azon termékhamisítások, védjegybitorlások, jogsértések ellen, melyek a márka és a fogyasztók ellen irányulnak – tette hozzá a szakember.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező