Több mint másfél hónappal a fűtési idény vége előtt mindössze kilenc százalék körüli az állam kezében lévő hazai kereskedelmi földgáztárolók feltöltöttségi szintje. Így kevesebb mint 400 millió köbméter gáz van bennük. Ez a mennyiség néhány nap alatt elfogyna, ha a fűtési szezon hátralévő részében ismét hidegre fordulna az időjárás - írja Magyar Nemzet. . (További 950 millió köbméter stratégiai tartalék is még rendelkezésre áll - ez lehet a végső menedék.)
Holoda Attila, a második Orbán-kormány volt energetikai helyettes államtitkára lapunknak elmondta: kockázatos dolog ilyen alacsony gázkészletet tartani, mert a szinte üres tárolókból szükség esetén naponta csak kis mennyiségű gázt lehet kipumpálni. Jelenleg a tárolókból kivehető mennyiség jóval napi 20 millió köbméter alatti lehet. Ez pedig kevésnek bizonyulhat egy-egy hideg napon, amikor a fogyasztás eléri az 50 millió köbmétert. (A felhasználási csúcs a 2006-os télen volt, a napi szükséglet 91 millió köbméter volt.) Holoda Attila megjegyezte: semmi értelme nem volt több mint 300 milliárd forint közpénzből megvenni a hazai kereskedelmi földgáztárolókat, ha kihasználatlanul állnak.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona