"Bízunk benne, hogy más magáncégek is követni fogják a példánkat annak érdekében, hogy minél kevésbé érintse a negyedik hullám Magyarországot." — idézi a közlemény Friedman Victort, a Pizza Me egyik alapítóját. "Ahogy oly sokakat, az előző hullámok súlyosan érintettek minket is, és most már nem szeretnénk több halálesetről hallani sem a Pizza Me közösségen belül, sem azon kívül; valamint nem szeretnénk ismét odaállni a dolgozóink elé, hogy sajnos bizonytalan időre be kell zárnunk. Így meg kell tennünk, ami tőlünk telik, képviselnünk kell az oltás ügyét, amely jelenleg az egyetlen igazolt módszer a járvány megfékezésére."
A kampányt egy hete publikálták a Pizza Me Facebook és Instagram oldalán, és bár nem maradnak el az oltásellenes, esetenként gyűlölködő kommentek, a reakciók kétharmada pozitív. Az ajándék szeletet eddig nem igényelték sokan, de a szervezők bíznak benne, hogy az ősz kezdetével nő majd az oltási kedv. Az oltásösztönző üzenet eddig több mint harmincezer emberhez jutott el.
Az ajándék pizzaszeletet eddig egyébként nem igényelték sokan, de a szervezők bíznak benne, hogy az ősz kezdetével nő majd az oltási kedv. Az oltásösztönző üzenet eddig több mint harmincezer emberhez jutott el - írják.
A Blikk szerint a Facebookon az egy hete megjelent poszt alatt már ki is tört a háborúskodás a kommentelők között.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat