Jövőre is a nyugdíjasok adnak kölcsön az államnak? - ezzel a felvetéssel kezdi cikkét a szakértő, aki végigveszi, hogy a nyugdíjakat minden év januárjában az emelés évére a központi költségvetésről szóló törvényben tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben kell emelni. Ehhez jön hozzá, hogy ha a juttatás vásárlóereje csökkenne, akkor évente egyszer az emelés és az infláció közötti különbséget egy összegben kifizetik az időseknek. Lényegében tehát addig az idősek hiteleznek az államnak.
A nyugdíjkorrekció kifizetésére legutóbb 2017-ben volt példa, amikor januárban 1,6 százalékkal emeltek, de az infláció magasabb volt, ezért novemberben további 0,8 százaléknyit fizettek ki, de azt csak egy részletben.
Farkas András felidézi, hogy a költségvetési törvény tervezetében 2,8 százalékos nyugdíjemeléssel számolnak, miközben az infláció már most is pillanatnyilag 3,9 százalék körül ingadozik. Utóbbi adatot még lehet, hogy idén korrigálják - mivel 3 százalékos inflációval és emeléssel számoltak tavaly -, de azt is csak novemberben. Ahogy ha jövőre is magasabb lesz a vártnál az infláció, akkor azt is csak 2020 novemberében rendezheti a kormány. Addig a leromlott vásárlóerejű juttatásokkal lényegében a nyugdíjasok hitelezik az államot - vélekedik a szakértő.
Legolvasottabb
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna