A tárcavezető a beruházás bejelentésén elmondta, hogy a világ közel 130 országában jelen lévő, finn telekommunikációs vállalat mintegy 2,5 milliárd forint értékű projektjét az állam 633 millió forinttal támogatja. A Nokia budapesti kutatás-fejlesztési központjában ma már több mint kétezren dolgoznak, ami segíti a fiatal tehetségek Magyarországon tartását - idézi az MTI a minisztert.
A koronavírus-járvány még inkább felgyorsította a magyar gazdaság dimenzióváltását, ami örvendetes, ugyanis "a Made in Hungary időszakából az Invented in Hungary időszakába szeretnének minél előbb eljutni" - tette hozzá.
Kapcsolódó
"A rendkívüli kihívásokkal teli nemzetközi környezet dacára sem növeljük a termeléssel és kutatás-fejlesztéssel foglalkozó vállalatok adóterheit" - szögezte le, hozzátéve, hogy az elmúlt évek sikeres gazdaságpolitikáját épp a munkát terhelő adók alacsonyan tartása alapozta meg.
A miniszter végül arról is beszámolt, hogy a koronavírus-járvány nyomán új világgazdasági korszak kezdődött, most pedig azt látni, hogy nem csak a pénzbőség időszaka járt le, hanem elszabadultak az energiaárak, illetve a nyersanyagok és szolgáltatások rendkívüli mértékben megdrágultak, ezen negatív spirálnak pedig egyelőre nem is látni a végét.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba