A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Népszabadság érdeklődésére közölte, hogy idén 4,3 milliárd forintba kerül a tavasszal indított M1 hírcsatorna fenntartása, amit a március 15. és június 30. közötti időszak adatai alapján határoztak meg. Ebből az következik, hogy az állami médiának az M1 és az M4 Sport elindítása 2015-ben hozzávetőleg tízmilliárd forintba kerül, miután az MTVA azt már korábban közölte, hogy a július 18-án startolt M4 Sport idei költségvetési kerete 5,4 milliárd forint. A két új csatorna 2016-os fenntartási költsége pedig 14-15 milliárd forintra rúghat.
A két új csatorna elindítása nagyon megterheli az MTVA idei 80 milliárd forintos költségvetését, ezért is vállal át az állam 47,2 milliárd forintot a médiaszolgáltatási alap hiteleiből. Ezt Adorján Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára épp azzal indokolta: az MTVA kiadásai idén megnőttek, és az adósság kamatterhei eljutottak egy olyan kritikus ponthoz, hogy a törlesztés már gondot okoz. A hitelátvállalás után az MTVA nagyságrendileg évi kilencmilliárd forinttal fordíthat többet tartalom-előállításra.
Az állami média 2012 végén egy 63 milliárd forint értékű hitelcsomagot hozott tető alá négy bankkal, ebből finanszírozta a Kunigunda útjai székház megvásárlását, valamint a korábbi hitelek kiváltását. A székház vásárlására felvett 140 millió eurós (2012-es árakon 43,7 milliárd forintos) hitel törlesztését tavaly októberben kellett megkezdeni - írja a Népszabadság.
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
A szélenergiát kellene erőltetni, a földgáztól megszabadulni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”