A határozat hol forrásjuttatásról, hol pedig tőkeemelésről beszél, de a határozat címében a szőlőfelvásárlás céljából nyújtandó forrásjuttatás szerepel. A tőkeemelést azonnal végre kell hajtania a nemzeti fejlesztési miniszternek. A kormány emellett felhívta a nemzeti fejlesztési minisztert, a nemzetgazdasági minisztert és a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy készítsen javaslatot a társaság jövőbeni működésére. Ennek a határideje január 31.
A Céginfo.hu adatai szerint az 1993-ban alapított Grand Tokaj Zrt. egyedüli tulajdonosa a magyar állam. A jegyzett tőkéje pedig múlt év novemberétől 3 milliárd 786 millió forint, előtte 4 milliárd 236 millió forint volt.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el