A magyar gazdaság egyik legégetőbb problémája a szakemberhiány: százezren hiányoznak a magyar munkaerőpiacról. A vendéglátás és a turizmus újraindulásával sokan ismét elkezdtek ezekben a szektorokban dolgozni, ez pedig elszívta a munkerőt a többi szektorból, ráadásul az ukrajnai háború nehezíti az eddig is a legtöbb vendégmunkást adó Ukrajnából a munkaerő-kölcsönzést.
„Ma már 54 ezer ukrán munkavállaló dolgozik Magyarországon, főként termelő vállalatoknál” – mondta Berta Péter, a WHC ügyvezetője a csoport és a Német-Magyar Ipari- és Kereskedelmi Kamara rendezvényén.
„A Continental 2017-ben Ukrajnából toborzott munkaerőt, nem sokkal később pedig fülöp-szigetekieket is elkezdett alkalmazni” – mondta Kalmár Ákos, a Continental csoport országos HR-igazgatója. Kapóra jött nekik, hogy a gyár manilai egysége éppen négy éve zárt be, az ott dolgozók közül pedig harminc embert át tudtak hozni Magyarországra. Kalmár szerint nélkülük a magyarországi gyáregységek nehezen tudták volna kiszolgálni a vevők igényeit, azt mondta, a kapacitás csak külföldi munkavállalókkal teljesíthető.
A kormány tavaly júliusban kibővítette az unión kívüli munkavállalók egyszerűsített elhelyezését. A kormány tervei között szerepel, hogy tizenegy országból, köztük a Fülöp-Szigetekről, Indonéziából, Kazahsztánból és Mongóliából továbbra is könnyített feltételekkel jöhessenek Magyarországra dolgozni. Berta szerint a magyar munkahelyek megvédéséhez mindenképpen szükség lesz külföldi munkavállalókra is, de arra figyelmeztetett: amíg egy harmadik országbeli munkavállaló munkába állhat Magyarországon, akár 10-13 hét is eltelhet a toborzástól kezdve.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat