Hernádi Zsolt arról beszélt, hogy a versenyképesség azt jelenti, a legtehetségesebb diákok és oktatók a Corvinust választják, és nem külföldre mennek, valamint a legnagyobb vállalatok is erről az egyetemről vesznek fel frissdiplomásokat. A leendő kuratóriumi elnök szólt arról is, hogy az alapítványi fenntartásnál kiszámíthatóbb a működés, mert hosszabb távra lehet tervezni: az államinál például egyéves költségvetéssel lehet kalkulálni.
Hernádi Zsolt a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, az egyetem mintegy 400 milliárd forintos vagyonnal gazdálkodhat a rendelkezésére bocsátott ingatlanoknak, valamint a Mol Nyrt. és a Richter Nyrt. 10-10 százalékos részvénypakettjének köszönhetően.
Kapcsolódó
A részvények hozama "többé-kevésbé garantáltan" fedezi majd az eddigi működési költségeket, "a mérleg tehát semleges" - tette hozzá a Maecenas Universitas Corvini Alapítvány kuratóriumi elnökének felkért Mol-vezető.
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
A szélenergiát kellene erőltetni, a földgáztól megszabadulni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”