Több mint kétmillióan használnak Erzsébet-utalványt, amely 2017-ben is az egyik legnépszerűbb béren kívüli juttatás lehet a kutatások alapján, amelyek a nagyobb vállalatok egy részénél már le is zárultak.
A megszokás nagy úr, s azok, akik hozzászoktak, hogy ezzel vásárolnak élelmiszert, továbbra is kérik ezt a fajta juttatást - nyilatkozott a televíziónak Puskelyné Király Ágnes, a Top Cafeteria Kft. ügyvezetője.
Mostanáig legfeljebb havi nettó nyolcezer forint Erzsébet-utalványt kaphattak a dolgozók, miután a bruttó keretükből 34,51 százaléknyi adót és járulékot vont le a munkáltató, jövőre viszont már 43,66 százalékos közterhet kell megfizetni e cafeteriaelem után. Így aki idén az éves maximumot jelentő 96 ezer forint értékben kapta az utalványokat, az jövőre már csak valamivel kevesebb, mint 88 ezer forintnyi juttatást kaphat kézhez ilyen formában. Ezzel éves szinten egy hónapra járó Erzsébet-utalványtól esnek el a munkavállalók, a tavalyi kerethez viszonyítva.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?