Magyarországon évente 25-30 ezer új cég alakul, de sajnos kis részük tud csak hosszú távon is sikeresen működni - állapította meg Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. Az elmúlt húsz évben az "újszülött" cégek túlélési képességei sosem voltak erősek, ráadásul az új alapítású cégek várható élettartama évről évre egyre kisebb.
A statisztikák alapján az ezredforduló környékén alakult cégek túlélési aránya volt a legmagasabb, a 2000 előtt és a 2004-2005 után alakult cégek esélyei aránylag kisebbek voltak a kétezres évek elején született társaikéhoz képest. De az ezredforduló környékén született cégek sikeressége is csak relatívnak mondható, az akkoriban alapult cégeknek is csak a 85 százaléka érte el az ötéves kort, tízéves korig pedig már csak 64 százalék körüli arányban jutottak el.
Ez az arány azóta tovább romlik, a jelenlegi helyzet alapján az 5 éves kort az 5 évvel ezelőtt alapított cégek 73 százaléka élte csak meg, míg a tízévest a 10 évvel ezelőtt alapított cégek 51 százaléka éri csak el. A történethez az is hozzátartozik, hogy a cégek törlése akár évekig tartó eljárások eredménye, így a túlélési arányok még elkeserítőbbek.
Alapítás éve | Új cég | Legalább öt évet megélt | Ötéves túlélési ráta | Legalább tíz évet megélt | Tízéves túlélési ráta |
1996 | 38 854 | 31 098 | 80,0% | 24 009 | 61,8% |
1997 | 56 939 | 46 440 | 81,6% | 36 377 | 63,9% |
1998 | 60 901 | 50 155 | 82,4% | 38 893 | 63,9% |
1999 | 39 039 | 32 969 | 84,5% | 25 311 | 64,8% |
2000 | 44 116 | 37 590 | 85,2% | 28 436 | 64,5% |
2001 | 40 750 | 34 745 | 85,3% | 25 472 | 62,5% |
2002 | 39 298 | 33 480 | 85,2% | 23 828 | 60,6% |
2003 | 38 301 | 32 613 | 85,2% | 22 530 | 58,8% |
2004 | 39 049 | 33 327 | 85,4% | 22 721 | 58,2% |
2005 | 33 406 | 27 808 | 83,2% | 18 051 | 54,0% |
2006 | 32 840 | 27 160 | 82,7% | 17 004 | 51,8% |
2007 | 34 071 | 28 029 | 82,3% | - | - |
2008 | 48 713 | 39 937 | 82,0% | - | - |
2009 | 47 623 | 38 321 | 80,5% | - | - |
2010 | 46 991 | 35 883 | 76,4% | - | - |
2011 | 50 348 | 37 092 | 73,7% | - | - |
Forrás: Opten |
Természetesen az új alapítású cégek jelentős része nemcsak hogy túléli, hanem igazán sikeres vállalkozássá növi ki magát, így pozitív példából sincs hiány - fogalmazott az Opten szakértője. Az új alapítású cégeknek ugyan kevesebb mint egy százaléka lesz milliárdos forgalmú cég, de ez nem is annyira meglepő, mivel a jelenleg rendben működő 490 ezer cégből csak nyolcezer olyan, amelynek a 2016-os árbevétele meghaladta az egymilliárd forintot.
Évtől függően az új alapítású cégek 0,6-0,9 százaléka lesz egymilliárd feletti forgalmú cég 5 éven belül, de nem rajzolódnak ki különösebb tendenciák az alapítás évének függvényében. Érdekesebb már az a tény, hogy nincs számottevő eltérés abban, hogy a cégek - alapítástól számított - ötödik vagy a tizedik árbevételét vizsgáljuk. A tizedik évi árbevételt vizsgálva is az derül ki, hogy a cégek 0,6-0,9 százalékának van egymilliárd feletti árbevétele. A szakértő szerint kimondható, hogy a milliárdos "sikerességi kritériumot" nem ugorják meg sokkal többen tízéves korukra, mint ötévesen.
A cégek kor szerint eloszlását nézve tény, hogy a rendszerváltás környékén alakult cégek száma meghaladja a 20 ezret. Ezek a teljes cégbázis 4 százalékát teszik csak ki, de árbevételüknek, fajsúlyuknak köszönhetően összességében máig meghatározó elemei a magyar gazdaságnak.

Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Az orosz katonai hírszerzést sejtik az IKEA felgyújtása mögött

A Pepsi 2 milliárd dollárért bekebelez egy üdítőmárkát, kilőttek a részvényei

Közeleg a béke: halál fia, aki visszatér a szülőföldjére
Alattomos módszert használtak a szombati tüntetésen, petíció is indult ellene

Újabb rossz hír: ez biztosan nem hiányzott a németeknek
Tömegével pusztul a Balaton legértékesebb hala – megvan a felelőse

Újabb átalakítás jön az egészségügyben

A szegedi mellett egy másik üzemet is építhet a BYD

Beütött a Trump-féle realitás, de most máshonnan jöhet a megrázkódtatás
