A mezőgazdasági termelők döntő többségére, akik saját telephelyükre rendelik a nagykereskedőktől az üzemanyagot, már nem vonatkozik a kedvezményes üzemanyagár, tekintettel arra, hogy ilyen esetben akkora volumenről van szó, amit a benzinkutakon nem lehet megvásárolni. Különösen súlyosbítja a helyzetet, hogy most indulnak az üzemanyag-igényes tavaszi munkák, talajelőkészítések, majd hamarosan a vetés - mondta el Benedek Szilveszter, a DK agrárpolitikus.
Követeljük az agrárkormányzattól, hogy tartsa be az adott szót, és az összes mezőgazdasági termelőre vonatkozzon az indokolt kedvezményes üzemanyagár - tette hozzá az ellenzéki politikus.
Kapcsolódó
Akik nagykereskedőktől szerzik be a gázolajat – és ez a normális egyébként mezőgazdasági nagyüzemek esetében –, akkor a gázolaj ára a mai napon a kedvezményes 480-tal szemben 560 forint - mondta Raskó György, az Egységben Magyarországért pártszövetség mezőgazdasági kabinetvezetője. Néhány héttel ezelőtt még 600 forint fölött volt a gázolaj ára. Ez óriási többletteher azon gazdasági szereplők számára, akiknek meg kell küzdeniük a 300 százalékkal drágult műtrágyával, a duplájára nőtt vetőmagárakkal és a földgáz, illetve az elektromos áram elképesztő mértékű drágulásával - állapította meg Raskó.
A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy olyan tragikus mértékű szárazság, mint ami idén télen és az év első három hónapjában volt, nagyon régen nem fordult elő. Szerinte fel kell készülni arra, hogy amikor „május elsejével az árbefagyasztás lejár a kormány tervei szerint, akkor számos alapvető élelmiszer ára 20-25 százalékkal megugrik majd, ami mindenképpen az élelmiszer-inflációt az egekbe repíti”. Éppen olyankor, amikor már a mostani élelmiszerárak is szinte megfizethetetlenül magasak a lakosság jó része számára - mondta el Raskó.
Minden kormányzati segítség jelentős, amivel az áremelkedés visszavethető, így az is, ha lehetővé tennék a gazdák számára a nagy tételben történő gázolajvásárlást is - tette hozzá a szakember.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta