Elrendelte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a legnagyobb belföldi mézeladó, Klenáncz József két újabb akácmézének (az A3 és A5 tételazonosítóval megjelölt termékeknek) a forgalomból való kivonását és a fogyasztóktól való visszahívását - írja a 24.hu. A CBA-üzletekben is érdekelt Klenáncz mézeivel most is ugyanaz a probléma, mint korábban: nem lehet megállapítani, hogy milyen alapanyagok felhasználásával készült, és azt sem, hogy ezen alapanyagok honnan származnak.
A törvény lehetőséget ad arra, hogy a hatóság legfeljebb egy évre, teljesen vagy részlegesen felfüggessze vagy korlátozza a tevékenységet, a működést legfeljebb három évre megtiltsa, az újbóli működést feltételhez kötheti a feltárt jogsértés súlyával arányosan, a jogsértésben rejlő kockázat mértékének és jellegének figyelembevételével. Ezt a szankciót hatóság jellemzően a szabályos működés visszaállításáig alkalmazza.
Klenáncz József nem kizárólag akácméz csomagolását végzi az üzemben, hanem vegyes virágmézet is előállított, ezzel a tevékenységgel kapcsolatosban pedig jogszabálysértést nem állapítottak meg. „A vállalkozás nyilatkozata szerint akácméz-csomagolást 2021 novemberétől nem végez, amit a helyszínen történt ellenőrzések, valamint a kiskereskedelmi egységek ilyen irányú monitorozása is megerősített” – írja a Nébih. Vagyis a hatóság oldalán nemrég közzétett jogsértés Klenáncz egy korábbi termékét érinti.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt