A kormány a mai ülésén megvitatta a BKV helyzetével foglalkozó tárgyalódelegáció beszámolóját. A kormány által már korábban is hangoztatott 1+1 forint elve mellett sikerült megoldani a főváros idén lejáró hitelállományának problémáját is - olvasható a kormányszóvivői iroda közleményében. Korábban arról volt szó, hogy amennyiben a kormányzat feloldja a BKV 32 milliárd forintos állami normatív támogatását további 21 milliárd forintot juttat a közlekedési cégnek, akkor a főváros ugyanekkora - húsz milliárd forintot - előteremt. Néhány napja azt is közölték, hogy az állam 63 milliárd forintra vállal kezességet.
A BKV 2012-ben lejárandó hitelállományával kapcsolatban a magyar állam a főváros mögé áll, és elvi garanciát vállal, amennyiben a főváros készfizető kezességet vállal a BKV hitelállományáért. Ezzel a megoldással a BKV 2012-es finanszírozása megoldódott. A középtávú fenntartható finanszírozási konstrukcióval kapcsolatos tárgyalásokat a kormány által kijelölt delegáció tovább folytatja a fővárossal.
A főváros közleménye szerint a kormány és a főváros vezetésének sikeres egyezetéseit követően 2012. március 28-án a Kormány határozatot hozott arról, hogy a Fővárosi Önkormányzat számára állami garanciát ad a BKV teljes, 63.1 milliárdos, ez évben lejáró adósságállományára. A hitelező bankokkal az előzetes egyeztetések megtörténtek, így a BKV legsúlyosabb problémája megoldódik. A hosszú távú finanszírozásról jövő héten folytatódik Varga Mihály, Naszvadi György, Fellegi Tamás, illetve Tarlós István egyeztetése. A bankokkal a részletes megállapodás kidolgozása folyamatban van.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el