A díj legnagyobb összege 8 millió, míg a terv megvételi árának legkisebb összege 1 millió forint. A pályázat díjazottjai vesznek majd részt a végleges terv elkészítésére kiírandó közbeszerzésen.
Az ajánlatkérő KKBK azzal indokolja a létesítmény megépítését, hogy jelenleg Magyarország nem rendelkezik a nemzetközi sportszövetségi előírásoknak megfelelő pályakerékpáros versenypályával. A Millenáris Velodrom állapota elavult, műszakilag nem alkalmas versenyrendezésre és a pályaméretek sem egyeznek már a nemzetközi elvárásokkal.
Kapcsolódó
További érv, hogy pályakerékpáros világversenyeket az utóbbi évtizedekben kizárólag fedett velodromokban, csarnokokban rendeznek. Ezek lebonyolításához Budapesten egy új, használatában több funkciót is ellátni képes zárt velodrom megépítése szükséges, az aktuális nemzetközi sportszövetségi előírásoknak megfelelően.
A pályázatok beadási határideje május 30., 23 óra 59 perc.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol