A megegyezés részleteiről senki nem beszél, biztosan tudni csak annyit lehet, hogy a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes neve mellett datált kormányhatározat szerint kifizethető "legfeljebb" hárommilliárd forintból nem futja az osztrák cég maradéktalan kielégítésére - írja a Népszabadság.
A Porr Építési Kft. és a kormány még 2010-ben akasztott tengelyt. A felszínen ebből annyi látszott, hogy az állami oldalon kifogásolták a Porr és a Terrag-Asdag Kft. konzorciumának munkáját, mondván: nem az elvárt minőségben, illetve műszaki tartalommal épült meg a 4-es főút Kisújszállást elkerülő 11,35 kilométere, és hasonló gondokat emlegettek a Terrag-Asdag 47-es főúti munkájával szemben, amely a Mezőberény és Békéscsaba közti szakaszon erősítette a burkolatot.
Az osztrák cégeknél viszont azt tartották, hogy a magyar fél jogszerűtlenül járt el, amikor megtagadta a 6,3 milliárd, illetve 4,8 milliárd forintos szerződések teljes összegének kifizetését.
A felek útja a választott bírósághoz vezetett, majd itt évekig ment az adok-kapok. A hírek szerint a Miniszterelnökségen úgy tartják, gyakorlatban nem sok, a Porr számára kedvező eredménnyel. Az útépítők ellenben a kezdetektől azt érezték: a bíróságon nekik állt a zászló, és a magyar kormányt képviselő NIF előbb-utóbb mindenképp kénytelen lett volna fizetni.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyelőre nem árulta el, hogy a Porr összességében mekkora összeg kifizetését követelte.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin