Több mint 12 ezer olyan társas vállalkozást tartanak nyilván Magyarországon, amelynek székhelyét székhelyszolgáltatóknál jegyezték be - közölte a lap érdeklődésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sajtóosztálya. Ez az összes működő társas vállalkozás mintegy 2 százaléka. Az e szolgáltatást nyújtó cégek tevékenysége főként az, hogy átveszik és a megadott címre továbbítják az adózóknak érkezett küldeményeket.
A NAV tájékoztatása szerint a székhelyszolgáltatás a közép-magyarországi régióban a legjellemzőbb, azon belül is Budapesten. Míg 2017-ben 10 430 adózó jelezte az adóhatóságnál, hogy székhelyszolgáltatást vesz igénybe, tavaly csak 2402 cég. A csökkenés okaira a NAV nem tért ki.
A lap szerint a változáshoz köze lehet annak, hogy a vonatkozó szabályozás 2018 nyarának közepétől hatályos főszabálya szerint adott társaság csak a saját tulajdonú ingatlanát használhatja székhelyszolgáltatásra. Mivel pedig a legtöbb ilyen szolgáltató bérelte az irodáit, a változás miatt többen felszámolhatták tevékenységüket. Egy másik magyarázat lehet a jelenségre, hogy 2017-ben minden vállalkozásnak be kellett jelenteni, ha székhelyszolgáltatást vett igénybe, azoknak is, amelyek ez alól korábban mentesültek.
A felszámolás, végelszámolás vagy megszűnés alatt álló, százmillió forintnál nagyobb folyószámla-hátralékkal rendelkező adózók 3,2 százalékát regisztrálták székhelyszolgáltatók címén. Vagyis a közterheket nagy tételben nem befizető cégek ezres feketelistáján körülbelül harminc cég bújik meg székhelyszolgáltatóknál - közölte a NAV, amely fokozott figyelmet fordít a székhelyszolgáltatókhoz bejelentkezett adózók vizsgálatára. Az ellenőrzések tapasztalatai szerint zömében sikertelen a székhelyszolgáltatókhoz bejelentett cégekkel a tényleges kapcsolatfelvétel.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető