Mártha Imre közgazdász diplomáját a University of Cambridge-en szerezte meg. Angliában földgáz és villamosenergia kereskedelemben dolgozott - írta az új vezérigazgatóról a főpolgármester a Facebookon. Az első Orbán-kormány idején, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. Energetikai és Infrastruktúra Igazgatósága vezetőjévé nevezték ki, ezt követően igazgatósági tag lett a Magyar Villamos Művek Zrt.-ben. Az MVM-nél több mint nyolc éven keresztül, négy kormány alatt töltött be csúcsvezetői pozíciókat, utoljára évekig az MVM Csoport vezérigazgatói posztját.
2011-től visszatért a magánszektorba és az ELMIB energetikai vállalatcsoport vezérigazgatója lett. Ezt követően hat éven át az Invitel Távközlési Csoportot vezette, operatív főigazgatóként. Az Invitel értékesítését követően, független szakértőként a távközlési szektorban dolgozott tovább.
Az új vezérigazgatótól a Főtáv távfűtési rendszereinek hatékonyabb működtetését és a távhőrendszerbe jutó hőtermelés hatékonyságának javítását várom, ugyanis a versenyképesebb szolgáltatás megnyitja az utat a lakossági és üzleti felhasználók áttérése előtt - írta Karácsony Gergely. Mártha Imre feladata lesz, hogy a Főtáv felkészüljön a klímabarát működésre. Egy közszolgáltatónak elemi kötelessége, hogy működésében, döntési folyamataiban meghatározó legyen az átláthatóság. Ezért az új vezérigazgató fontos feladata a társaság átvilágítása, szerződés-állományának az átláthatóság szempontjainak való megfeleltetése - közölte a főpolgármester.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet